|
Nyári zápor
2009.08.05. 20:12
„Düh és szerelem kavarog bennem,
A magány kegyetlen, összetört szívem.
Zuhogott az eső és zokogtam én is,
A félelemtől remegve mentem az úton végig.
Miért? Kerestem a szavakat magamban,
De nem jött válasz, hiába is akartam.
A megaláztatás, melyet akkor elkövettél,
Oly sértő és bántó volt,
Hogy vége lett mindennek örökké.
A hét minden napján gondolok arra,
Megkérdezem tőled, hogy telnek napjaid azóta?
Gondolsz –e néha reám, az együtt töltött órákra,
A sokat vitázó, de mégis boldogan ölelkező
Szerelmes párra?
Gyakran veszekedtünk és kezdtük újra elégszer,
Ahhoz, hogy tudjuk, örökre vége lesz egyszer.
Fájdalmas leírni a búcsúzó szavakat,
Ezzel végleg kitépni szívemből arcodat.
Nem kérem, hogy emlékedben megmaradjak,
Szerelemtől sugárzó napjaidban ott toporzékoljak.
Akkor gondolj reám, ha bánat emészti szíved,
Gondolj arra ki szeretett, és soha nem feled Téged!”
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
