NEGYEDIK FEJEZET-Jelenségek

  2009.07.12. 01:07

 

Bár ebben a kézikönyvben több fizikainál magasabb jelenséget említettem és magyaráztam bizonyos mértékig, szükségesnek tartom végül még azokat a tárgyakat felsorolni, amelyekkel a tanulmányozó leggyakrabban találkozik, és megmagyarázom, hogy minek tulajdonítjuk keletkezésüket. Az asztrális világbeli lehetőségek azonban olyan változatosak, hogy majdnem minden általunk ismert jelenséget több különböző módon lehet előállítani, úgyhogy csupán általános szabályokat lehet erre vonatkozólag felállítani.

 

Jó példa erre a szellemjárás, mert ez alatt a kifejezés alatt az asztrális világ majdnem bármely lakóját érthetjük. Pszichikai képességű egyének állandóan látnak ilyesmit, de ha közönséges ember „szellemet lát”, akkor valószínűleg vagy a szellem materializálódott, vagy az illetőnek pillanatnyi pszichikai látása volt. Ha ez a két lehetőség nem volna olyan ritkaság, akkor utcáinkon épp oly gyakran találkoznánk szellemekkel, mint élő emberekkel.

 

Ha szellemet látunk egy sír fölött lebegni, az valószínűleg egy nemrég eltemetett ember éterburka, de lehetséges az is, hogy egy élő ember álmában asztráltestében látogatja egyik barátjának sírját. Lehet azonban materializált gondolatforma is, vagyis mesterséges elemi lény, melyet valakinek a gondolatereje alkotott, aki magára gondol, amint ezen a helyen jelen van. Akinek asztrális látása van, könnyen megkülönböztetheti ezeket a változatokat egymástól, de a gyakorlatlan ember mindet szellemnek nevezi.

 

Halottak megjelenése. Nem ritka eset, hogy valaki halála előtti pillanatban megjelenik másutt, és ez gyakran tényleg a haldokló látogatása asztrális formájában, bár az is lehetséges, hogy egy barátját akarta meglátogatni, mielőtt ismeretlen környezetbe menne át, és ezáltal gondolatformát létesített. Néha előfordul, hogy a látogatás a halál utáni pillanatban történik, és akkor a látogató tényleg szellem, de több oknál fogva a megjelenés ilyen fajtája ritkább, mint a másik.

 

Kísértetek által látogatott helyek. Gyakran a gonosztevő gondolatformája alkotja a kísértetet azon a helyen, ahol a gonosztettet elkövette, mert a gonosztevő, akár élő, akár halott, de különösen ha meghalt már, állandóan újra meg újra végiggondolja cselekedetének körülményeit. Természetesen ezek a gondolatok különösen elevenek az eredeti gonosztett évfordulóján, ezért gyakran ez alkalomból olyan erős gondolatformákat alkot, melyek materializálódnak és puszta szemmel is láthatók. Innen ered az effajta jelenségek időszakisága. A megátalkodott gonosztevők azonban már túl elfásultak, hogy egy bizonyos tettük emlékezete különösebben megindítsa őket, és az ilyen esetben más tényezők szerepelnek.

 

Még az is közrejátszik az ilyen jelenségek alkalmával, hogy ahol bármilyen megrázó értelmi nyugtalanság fordul elő - legyen az borzalom, fájdalom, szomorúság, gyűlölet, vagy bármifajta erős szenvedély érzése -, mindez oly erős benyomást hagy hátra az asztrális anyagban, mely az ilyen helyeket körülveszi, hogy aki a legcsekélyebb pszichikai képességgel bír, határozottan meg kell, hogy érezze. Ha még egy kissé fokozhatná érzékenységét, az egész jelenetet láthatná, amint minden részletével lejátszódik szeme előtt, és ez esetben azt mondaná, hogy az kísértet által látogatott hely, és ő látta a szellemet. Az olyan ember is kellemetlen benyomást nyer, aki egyáltalán nem pszichikai képességű, és sokan rosszul érzik magukat az ilyen helyeken, bár maguk sem tudják, hogy kényelmetlenségüket a borzalomnak és gonosztettnek az asztrális anyagban hátrahagyott nyomai okozzák, és visszataszító asztrális lények, akik az ilyen helyek körül állandóan nyüzsögnek.

 

A családi kísértetek, akik az ősi kastélyokhoz tartoznak csodálatos történetekben, lehetnek gondolatformák, vagy az asztrális anyagban hátrahagyott élénk benyomások, vagy tényleg földhöz kötött ősök, akik még mindig azt a helyet látogatják, mely életükben gondolataik és vágyaik középpontját képezte.

 

Egy másik fajta kísértetet már említettem, mely köveket dobál, harangoz, vagy edényeket tör, ez majdnem kivétel nélkül az elemi erők munkája, melyet vagy valami tudatlan egyén ügyetlen igyekezete indít meg, aki élő barátainak figyelmét ezáltal magára akarja vonni, vagy gyerekes, haszontalan természeti szellemek csinálják szándékosan. Ez a „Poltergeist”.

 

A természeti szellemektől ered mindaz, ami valóság van a tündérmesékben, melyek bizonyos vidékeken oly gyakoriak. Az elhagyatott hegyvidék lakói közt nem ritkán fordul elő az időszaki látnoki képesség, ami által a késői vándor megfigyelheti a tündérek vidám játékát. Néha rászedik megriadt áldozatukat, és például házakat varázsolnak eléje, ahol ő tudja, hogy valójában nincs ház. Az ilyen káprázat nemcsak pillanatokig tarthat, hanem hosszas és megdöbbentő képzeletbeli kalandokat élhet át az ember, míg végül hirtelen eltűnik a csodás környezet, és ő egyedül találja magát valami elhagyatott völgyben, vagy szeles síkon. Másrészt nem megbízható minden tündérekről szóló történetet, mint tényeken alapulót elfogadni, mert falun a legdurvább babona vegyül beléjük, amit az előforduló borzasztó gyilkosságok is mutatnak.

 

Ugyanezeknek a lényeknek tulajdonítható a spiritiszta szeánszokon előforduló fizikai jelenségek nagy része, sőt sok szeánszot kizárólag ezek a pajkos teremtések tartottak. Az ilyen ülés könnyen egészen meglepő mutatványokat hozhat magával, mint pl. felelet kérdésekre, ál-üzenetek átadása kopogás által, szellemfények, távollevő tárgyak elhozása, a jelenlevők gondolatainak olvasása, iratok és rajzok vetítése, sőt még materializáció is.

 

Tény az, hogy ha a természeti szellemek a fáradságot vennék, oly szeánszot tarthatnának, amely vetekedne a legcsodálatosabbal, melyről valaha olvastunk. Mert bár van olyan jelenség, amit nem tudnának könnyen előállítani, olyan bámulatosan el tudják kápráztatni az embereket, hogy könnyűszerrel elhitetnék az egész kört, hogy a jelenség tényleg megtörtént - kivéve persze, ha olyan ember lenne jelen, aki a megfigyelésben gyakorlott, és megérti fogásaikat. Az ilyen tudná, hogyan kell őket ebben megakadályozni. Általában azt mondhatjuk, hogy amikor egy szeánszon buta viccek és ízetlen tréfák fordulnak elő, ott bizonyosak lehetünk az alsóbbrendű természeti szellemek jelenlétéről, de lehet hanyatlott típusú ember is, aki életében is az ilyen értelmetlenségekben örömét lelte.

 

Ami azokat a lényeket illeti, akik szeánszokon „üzenhetnek” vagy a transzban lévő médiumot megszállhatják, és rajta keresztül beszélhetnek: az ő nevük légió. Az asztrális világ sok különböző lakója között alig van egy fajta, melynek soraiból ne származhatnának. De a fenti magyarázatokból látható, hogy a legnagyobb valószínűség szerint nem jönnek magas színvonalról. A jelentkező szellem gyakran az, akinek vallja magát, különösen privát szeánszokon, melyeket művelt és komoly emberek vezetnek; de gyakran egészen más, és a szeánszok rendes látogatójának nincs módjában az igazit a hamistól megkülönböztetni, mert az asztrális világban oly nagy lehetőség nyílik a fizikai síkon levő személy félrevezetésére, hogy még abban sem bízhatunk, ami első pillantásra a legmeggyőzőbb bizonyítéknak mutatkozik.

 

Ha a jelentkező szellem az ember rég elvesztett testvérének mondja magát, akkor sem tudhatja biztosan, hogy ez az állítás helyes-e. Ha olyan tényről beszél, melyről csak az illető és testvére tudott, az sem meggyőző, mert tudjuk, milyen könnyen olvashatta értesülését az illető értelméből, vagy asztrális környezetéből. Még ha a szellem tovább megy, és olyasmit mond a testvérére vonatkozólag, amit ő maga sem tudott, de ami később igaznak bizonyul, akkor is tudhatja, hogy még ezt az információt is az asztrális feljegyzésből nyerhette. Vagy amit maga előtt lát, az testvérének az árnyéka lehet, és így emlékezőtehetségével bír anélkül, hogy máskülönben ő maga lenne. Egy pillanatig sem tagadjuk, hogy fontos közlemények származtak már szeánszokon olyan lényektől, akik pontosan annak nevezték magukat, akik tényleg voltak; csupán azt állítjuk, hogy a szeánszot és különösen nyilvános szeánszot látogató átlagember számára egész lehetetlen biztonságot szerezni afelől, hogy nem csapják-e be egy fél tucat különböző módon.

 

Egynéhány esetben a fentebb említett okkultisták körének tagjai, akik a spiritiszta mozgalmat kezdeményezték, médium által maguk adtak értékes tanítást mélységesen érdekes tárgyakról, de ez mindig csak szigorúan zártkörű családi szeánszokon történt, nem nyilvános mutatványoknál, ahol belépődíjat fizetnek.

 

Asztrális lehetőségek. Hogy azokat a módszereket megértsük, melyek által a jelenségek nagy csoportja keletkezik, szükséges azokat a lehetőségeket némileg megérteni, melyeket az asztrális világban működő személy alkalmazhat. Ez tárgyunknak olyan ága, melyet nem könnyű megmagyarázni, különösen, mert bizonyos szemmel láthatólag szükséges korlátozások védik. Segítségünkre lesz, ha szem előtt tartjuk, hogy az asztrális világ a fizikai nyúlványának tekinthető, és hogy az anyag éterállapotba mehet át (amikor bár nem kézzelfogható számunkra, de mégis tisztán fizikai anyag marad), ez mutatja, hogy az egyik miként olvad bele a másikba. A hindu felfogás szerint az éber állapot a fizikai és asztrálsíkot magába foglalja, melynek hét része közül négy megfelel a fizikai anyag négy állapotának, és azonkívül még három asztrális osztály van, melyet fentebb magyaráztam meg.

 

Így aztán könnyebben megérthetjük az asztrális látást, vagy helyesebben asztrális érzékelést, melyet egy bizonyos szempontból úgy definiálhatnánk, hogy az ember végtelen kiterjedt számú, különböző fajta rezgést foghat fel. Fizikai testünkben a rezgések egy kis sorozatát mint hangot észleljük; egy másik kis sorozat, amely sokkal gyorsabb vibrációkból áll, mint fény hat ránk; egy harmadik mint villamosság; de végtelen nagyszámú közbeeső rezgés fizikai érzékeinkre egyáltalán nem hat, úgyhogy nem fogjuk fel őket. Könnyen érthető tehát, hogy mivel ezek a közbeeső rezgések a különböző hullámhosszak által előállítható változataikkal láthatók az asztrális világban, azért a természetet azon a színvonalán sokkal jobban megérthetjük, és sok olyan ismeretet szerezhetünk, amely most még rejtett számunkra.

 

Ezek közül a rezgések közül némelyik egész könnyen áthalad a szilárd anyagon, ami megmagyarázza tudományosan az éterikus látás sajátosságát, bár az asztrális látást jobban és teljesebben magyarázza a negyedik dimenzió elmélete.

 

Tisztánlátás (clairvoyance). Világos, hogy aki asztrális látással bír, azáltal olyan dolgokat tehet, ami csodálatosnak látszik, pl. hogy csukott könyvben olvas. Ez a képesség továbbá magába foglalja a gondolatolvasást (amennyiben a gondolatok befolyásolják az érzelmeket) és az asztrális áramlatok irányításának ismeretével együtt képesíti tulajdonosát, hogy egy kívánt tárgyat a világ bármelyik részén megfigyelhessen. Láthatjuk, hogy a látnoki képesség sok esete megmagyarázható, anélkül, hogy az ember az asztrális színvonal fölé emelkedne. Bővebbet erről a „Clairvoyance” című könyvemben olvashatnak a különböző fajtáiról, számos példával.

 

Valóban gyakorlott és teljesen megbízható látnoki képesség még az asztrálsíknál magasabbra tartozó képességeket is ébreszt fel. A pontos jövőbelátás is teljes egészében egy magasabb sík tartozéka, de gyakran pillanatnyi visszatükrözése mutatkozik a puszta asztrális látás számára, különösen az erre alkalmas környezetben élő egyszerű embereknél, amire Skócia hegyvidéki népe jó példa.

 

Az asztrális világnak bármely értelmes lakója nemcsak látja ezeket az éterrezgéseket, hanem ha megtanulja, hogy ezt hogyan lehet tenni, saját céljaira alkalmazhatja, sőt maga indíthatja meg őket.

 

Asztrális erők. A fizikainál magasabb erőkről nem sokat lehet jelenleg nyilvánosan írni, sem azokról a módszerekről, melyekkel azokat kezelhetjük; de van okunk feltételezni, hogy nemsokára egynéhánnyal legalább megismerkedik a világ. Megkísérlem anélkül, hogy a megengedett határokat túllépném, az egyes jelenségek keletkezési módját vázolni.

 

Aki nagy tapasztalatot szerzett olyan spiritiszta szeánszokon, ahol fizikai eredményeket állítottak elő, valószínűleg találkozott annak a majdnem ellenállhatatlan erőnek a bizonyítékával, amely pillanatok alatt óriási súlyokat emel, stb., és ha az illető tudományos észjárású, talán azon tűnődött, hogy honnan szerezték ezt az erőt, vagy milyen emelőszerkezetet használnak. Mint rendesen az asztrális jelenségeknél, ezt is több módon lehet előállítani, most csak négyet említek.

 

1. Éteráramlatok. Állandóan nagy éteráramlatok söprik földünk felületét egyik saroktól a másik felé, melyek éppoly ellenállhatatlanok, mint a tenger árja. Vannak módszerek, melyekkel ezt az óriási erőt teljes biztonsággal lehet használni, bár a megfékezésére irányuló gyakorlatlan kísérletek félelmetes veszéllyel járnának.

 

2. Éternyomás. A légköri nyomáshoz hasonló, de sokkal nagyobb éternyomás létezik. Hétköznapi életünkben egyikről sincs tudomásunk, bár mindkettő létezik, és ha a tudomány az étert úgy ki tudná vonni egy adott helyről, mint a levegőt, akkor ezt be is tudná bizonyítani. A nehézség abban rejlik, hogy az éterállapotban levő anyag szabadon hatja át az összes alatta levő halmazállapotú anyagot, úgy hogy még nincs fizikusainknak módjában az éternek egy csoportját a többitől elkülöníteni. A gyakorlati okkultizmus azonban megtanít arra, hogy az éternyomás hatalmas erejét hogyan lehet használni.

 

3. Szunnyadó energia. A potenciális erőnek bőséges raktára található az anyagban, amint az a finomabból a durvábba süllyedt, amely folyamatot involúciónak nevezzük. Azáltal, hogy az anyag állapotát megváltoztatjuk, ennek az erőnek egy része felszabadul, és használhatóvá válik, hasonlóképen, mint ahogyan a látható anyag állapotváltozásából hőenergiát lehet felszabadítani.

 

4. Szimpatikus rezgések. Sok kisebb-nagyobb meglepő eredményt lehet azáltal elérni, amit a rokon rezgések elvének kiterjedésének nevezhetünk. A fizikai világból vett példák inkább torzítják, mint magyarázzák a jelenségeket, mert mindig csak részint lehet őket alkalmazni, de a mindennapi életből két esetet említek, melyek segítenek a tárgyunk megvilágításában, ha a hasonlatot nem vesszük betű szerint.

 

Ismert tény, hogy ha egy hárfa egyik húrját erősen megrezdítjük, ez a mozgás rokon vibrációkat hív elő a közelébe helyezett más hárfák megfelelő húrjain, ha össze vannak hangolva. Azt is tudjuk, hogy ha nagy sereg katona vonul át egy lánchídon, akkor nem szabad egyszerre lépniük, mert a rendes menetelés tökéletes szabályossága olyan rezgésbe hozná a hidat, amely minden lépéssel fokozódna, amíg az acél ellenálló-képességének határát túllépné, és akkor az egész szerkezet darabokra törne.

 

Ha erre a két hasonlatra gondolunk (és nem felejtjük el, hogy csak részben alkalmazhatók), érthetőbbé válik, hogy ha valaki pontosan tudja, milyen hosszúságú rezgéseket kell megindítania - vagyis úgyszólván ismeri a kívánt anyagfajtának a rezgési alaphangját, - ezzel az alaphanggal nagyszámú rokon rezgést hívhat elő. Ha ezt a fizikai világban tesszük, nem fejlesztünk külön erőt, de az asztrális világban másként áll a dolog, mert anyaga kevésbé renyhe, és ha rokon rezgések tevékenységre hívják, saját élő erejét hozzáadja az eredeti impulzushoz, melyet azáltal sokszorosára növelhet, és ez eredeti serkentés ismétlése által - mint mikor a katonák a hídon átmennek - a rezgéseket annyira felfokozhatjuk, hogy az eredmény látszólag egyáltalán nincs arányban az eredeti okhoz. Sőt azt mondhatnánk, hogy a nagy Adeptus kezében, aki a lehetőségeket teljesen uralja, ez az erő szinte korlátlan, mert magát a világegyetemet a kimondott szó (ige) rezgései építették fel.

 

Mantrák. (Varázs-szavak). Az a fajta bűvös szó, ami nem valami elemi lény által éri el hatását, hanem csupán azáltal, hogy bizonyos hangokat ismételnek, szintén szimpatikus rezgések működésétől függ.

 

A feloszlás (dezintegráció) jelenségét végtelen gyors rezgések okozhatják, melyek legyőzik az illető tárgy molekuláinak összetartó erejét. A rezgéseknek egy más fajtája még gyorsabb rezgésekkel alkotó atomjaira bontja a molekulákat. Az olyan testet, amelyet ily módon éteri halmazállapotba tettünk át, az asztrális áramlat igen gyorsan viheti egyik helyről a másikra, és ha az eredeti rezgések, melyek éterivé tették, megszűnnek, akkor az éter nyomása kényszeríti, hogy visszatérjen előbbi alakjába.

 

Eleinte talán nehéz megérteni, hogy miképpen lehet az így kezelt tárgy formáját megtartani. Mert ha egy fémtárgyat, pl. egy kulcsot beolvasztunk és a hő által halmazállapotát gőzneművé változtatjuk, majd elvonjuk a meleget akkor - bár visszanyeri szilárd halmazállapotát - nem lesz többé kulcs, hanem csak fémdarab. Az ellenvetés helyes, csak a hasonlat nem. Az elemi esszencia, mely a kulcsot alkotja, szétoszlana azáltal, ha állapotát megváltoztatnák, nem mintha az anyag esszenciájára hathatna a hő, hanem ha időszaki szilárd testét elpusztítják, az elemi esszencia visszaárad a nagy tartályba éppúgy, mint az ember magasabb princípiumai, amelyekre bár a hideg vagy meleg nem hat, mégis el kell hagyniuk a fizikai testet, ha azt tűz pusztítja el.

 

Tehát ha az, ami kulcs volt, ismét lehűl és visszatér a szilárd halmazállapotba, akkor az elemi esszencia (mely a „föld”-höz, vagyis a szilárd fajtához tartozik) visszaáradna bele, de nem volna ugyanaz, mint amit előbb tartalmazott, tehát semmi ok sincs arra, hogy ugyanazt a formát öltse. De ha valaki egy kulcsot azzal a szándékkal oszlat fel, hogy az asztrális áram által más helyre szállítsa, akkor gondosan megtartja ugyanazt az esszenciát, pontosan ugyanabban az alakban, amíg az áthelyezés megtörtént, és akkor formának használja, amelybe a megszilárdítandó részecskék folyhatnak, vagy helyesebben: amely körül újra felhalmozódnak, amikor a feloszlató akaraterejét megszünteti. Hacsak az illető koncentrációja alá nem hagy, a tárgy pontosan megőrzi alakját.

 

Spiritiszta szeánszokon így hozzák néha majdnem pillanatok alatt nagy távolságból a tárgyakat, és kézenfekvő, hogy feloszlatott állapotban bármilyen szilárd anyagon akadály nélkül át lehet hozni, mint pl. egy háznak a falán, vagy bezárt doboz oldalán. Láthatjuk tehát, hogy ha helyesen értelmezzük, az anyag az anyagon éppoly könnyen hatolhat át, mint a víz a szitán, vagy a gáz folyadékon át vegytani kísérletekben.

 

Mivel lehetséges a rezgések megváltoztatása által az anyagot szilárd halmazállapotából éterivé változtatni, érthető, hogy a folyamat fordítottja is lehetséges, és éteranyagot szilárddá lehet tenni. Az egyik a feloszlás jelenségét magyarázza, a másik a materializációt. Az előbbi esetben kitartó akaraterő szükséges, mely a tárgyat gátolja abban, hogy eredeti alakját felvegye, a materializációban ugyanilyen kitartó erőfeszítés szükséges, mely az anyagiasított tárgyat megakadályozza, hogy éteri halmazállapotba térjen vissza.

 

A közönséges szeánszon a materializációhoz szükséges anyagot lehetőleg a médium étertestéből kölcsönzik, ami káros az egészségnek, és máskülönben is hátrányos. A materializált forma ezért szorítkozik rendesen a médium közvetlen szomszédságára, és alá van vetve annak a vonzásnak, amely visszahúzza a testhez, ahonnan jött. Hogyha túl sokáig tartják távol a médiumtól, akkor összeesik és az anyag, amelyből állott, visszatér az éterállapotba, és azonnal visszaözönlik eredetéhez.

 

Némely esetben kétségtelenül még sűrű és látható fizikai anyagot is vonnak el egy időre a médium testéből, bár ennek a lehetőségét nehéz elképzelni. Én magam láttam eseteket, ahol ez a jelenség kétségtelenül megtörtént, amit a médium fizikai testsúlyának jelentékeny vesztesége bizonyít. Hasonló eseteket ír le Olcott, Aksakow és Madame d'Espérance.

 

Azok a lények, akik szeánszokat irányítanak, azért tudnak könnyebben sötétben működni, vagy legalább is tompított fénynél, mert erejük rendesen nem volna elegendő, hogy materializált alakot, vagy „szellem-kezet” a fényes világítás által előállított vibrációk közepette pár pillanatnál tovább össze tudjanak tartani.

 

Aki szeánszokra szokott járni, biztosan észrevette, hogy háromféle materializáció van: olyan, ami kézzelfogható, de nem látható, olyan, ami látható, de nem kézzelfogható, és olyan, ami látható is és kézzelfogható is. Az első fajta a leggyakoribb, ide tartoznak a szellemkezek, amelyek gyakran simogatják a látogatók arcát, és apró tárgyakat visznek körül a szobában, és a beszélő szervek, melyekből a „közvetlen hang” kiárad. Ebben az esetben olyan fajta anyagot használnak, amely a fényt sem nem tükrözi, sem meg nem akadályozza, de bizonyos körülmények közt olyan rezgéseket indít meg, amelyek reánk mint hang hatnak.

 

Szellemfényképek. Ennek a részleges materializációnak egy fajtája az, amely bár képtelen olyan világosságot visszatükrözni, amelyet mi látunk, az ultraibolya sugarakra azonban hat, és többé-kevésbé határozott benyomást tesz az érzékeny fényképlemezre. Így nyerjük a szellemfényképeket.

 

Amikor nincs elég erő kéznél, amely teljes materializációt alkosson, néha gőzhöz hasonló formák láthatók, melyeket azonban nem szabad megfogni - mondják a szellemek. Ritkább eset az, amikor elég erő áll rendelkezésre egy teljes materializációhoz, melyet legalább egypár másodpercig látni, és megfogni is lehet.

 

Ha az Adeptus vagy tanítványa szükségesnek találja asztrális vagy mentális testét materializálni, sem a saját, sem más étertestét nem használja erre a célra, mert megtanulta, hogy hogyan kell a kívánt anyagot az őt környező éterből közvetlenül kivonni.

 

Egy másik jelenség, amely tárgyaknak e részével szorosan összefügg, a megduplázás, ami úgy történik, hogy a lemásolandó tárgyról tökéletes mentális képet alkotunk, és azután köréje gyűjtjük a szükséges asztrális és fizikai anyagot. E célból a tárgynak minden külső és belső részecskéjét egyidejűleg pontosan szem előtt kell tartani, aminek következtében ennek a jelenségnek az előállításához a gondolatkoncentráció meglehetős ereje szükséges. Aki a megkívánt anyagot nem tudta a környezet éteréből közvetlenül kivonni, néha az eredeti tárgyból kölcsönözte, amely esetben ennek a súlya a megfelelő mértékben csökkent.

 

Okkult könyvekben levelek és képek vetítéséről (precipitáció) olvasunk. Ezt is, mint minden egyebet, többféleképen lehet előállítani. Ha egy Adeptus valamit közölni akar valakivel, maga elé tesz egy ív papirost, mentális képet alkot az írásról, amelyet megjelentetni óhajt rajta, és az éterből kivonja azt az anyagot, amely a kép objektívvé tételéhez szükséges. Vagy ha jobban tetszik neki, ugyanezt az eredményt állíthatja elő egy papíron, mely a címzett előtt fekszik, bármilyen távol vannak is egymástól.

 

Egy harmadik módszer, amelyet sokkal gyakrabban használnak, mert időt takarít meg, az, hogy a levél egész lényegét egy tanítvány elméjébe vésik, és reábízzák a vetítés gépies munkáját. Akkor a tanítvány vesz egy darab papírt és elképzeli azon a Mester kézírásával írt levelet, azután objekívvé teszi az írást a fenti módon. Ha túl nehéznek találná a két műveletet egyszerre végezni, vagyis az anyagot kivonni a körülötte levő éterből, és az írást papírra vetíteni, akkor közönséges tintát vagy színes port tehet maga elé az asztalra, amelyet könnyebben használhat, mivel az már sűrű fizikai anyag.

 

Láthatják, hogy ez a képesség veszélyes fegyver lehet a lelkiismeretlen ember kezében, mert könnyű bárki írását utánozni, és a hamisítást a közönséges eszközökkel semmiképpen sem lehet felfedezni. A tanítvány, akit határozott kapcsok kötnek Mesteréhez, csalhatatlanul meg tudja állapítani, hogy bármely üzenet attól a Mestertől jön-e, vagy sem, de mások számára az eredet bizonyítékát csupán a levél tartalma nyújthatja, és hogy milyen szellem árad rajta át. A kézírás, bármilyen ügyesen utánozzák is, mint bizonyíték, teljesen értéktelen.

 

Ami a művelet gyorsaságát illeti, az olyan tanítvány, aki még kezdő a vetítés munkájában, valószínűleg csak néhány szót tud egyszerre szem előtt tartani, ezért alig haladna gyorsabban, mintha a levelet egyszerűen leírná. De a gyakorlottabb egyén, aki egy egész oldalt, vagy talán az egész levelet egyszerre láthatja, sokkal könnyebben végezheti. Így történik néha szeánszokon, hogy egész hosszú leveleket néhány másodperc alatt állítanak elő.

 

A képek vetítési módja ugyanaz, kivéve, hogy itt elengedhetetlenül szükséges az egész tárgyat egyszerre szem előtt tartani, és hogyha több szín szükséges, akkor még bonyolultabb azoknak az előállítása, elkülönítése, és hogy a kép árnyalatait pontosan adják vissza. Itt a művészi tehetség számára nagy tér nyílik, és nem szabad azt képzelni, hogy az asztrális világ bármely lakója ily módon egyaránt jó képet tudna előállítani. Aki életében nagy művész volt, és ezáltal megtanulta, hogy hogyan lásson, és mit nézzen, biztosan jobb eredményt érne el, mint az átlagember, ha halála után megkísérelné a vetítést az asztrális világban.

 

A tábla közé való írás, aminek az ellenőrzés alatti előállítása a legnagyobb médiumok némelyikét híressé tette, néha vetítés által történik, bár gyakoribb, hogy a két tábla közé tett iróndarabkát szellemkéz vezeti, amelyből csak az a kis rész materializálódik, ami az irón megfogásához szükséges.

 

Felemelkedés (levitáció) néha előfordul szeánszokon, de gyakrabban a keleti jógik közt, és abban áll, hogy az emberi test a levegőben lebeg. Amikor ez médiummal történik, gyakran kétségtelenül csupán szellemkezek emelik fel, de van egy más és tudományosabb lehetőség is ennek a látványnak az elvégzésére, amit keleten mindig használnak, és néha itt is. Az okkult tudomány ismeri azt a módszert, amely általa nehézkedés vonzását semlegessé lehet tenni, sőt teljesen meg is lehet fordítani, és világos, hogy ennek az erőnek az ügyes használata által könnyen lehet a felemelkedést előállítani. A régi indusok és atlantisziak valószínűleg ismerték ezt a titkot, és ezáltal emelték fel a földről léghajóikat, melyeket így elég könnyűvé tettek a mozgatás és kormányzás céljaira. Az is lehetséges, hogy a természet finomabb erőinek ugyanez az ismerete nagyon megkönnyítette a ciklópi építészetben és a piramisok és Stonehenge építésénél használt óriási kődarabok felemelését.

 

Szellemfényeket könnyű előállítani, ha az ember ismeri a természetnek azokat az erőit, amelyek az asztrális világ lakóinak rendelkezésére állnak. Van enyhén foszforeszkáló, vagy vakítóan fényes változata, és különös táncoló fénygömbök, amivé a tűz elemi-lények egyik fajtája szereti magát változtatni. Minden fény éterrezgésekből áll, tehát kézenfekvő, hogy aki ezeket a rezgéseket el tudja indítani, könnyen állíthat elő bármilyenfajta fényt.

 

Az éter elemi eszenciájának segítségével keletkezik az a bámulatos mutatvány is, amikor valaki tűzhöz nyúl, és nem égeti meg magát, bár lehet más módon is előállítani. Az éteranyag legvékonyabb rétegét úgy lehet kezelni, hogy a hő nem tud rajta áthatni, és ha médium, vagy más ember a kezét ezzel a réteggel bevonja, akkor parazsat vagy izzó vasat is megfoghat, és semmi baja sem fog történni.

 

A fent említett különleges erőkön kívül a közönséges emelőrendszert is gyakran használják kisebb jelenségek előállítására, mint asztaltáncoltatás vagy kopogás. A támaszpont ez esetben a médium teste, amelyből az ektoplazma emelőrúd kinyúlik.

 

Most beszéltünk a szeánszokon leggyakrabban előforduló eseményekről, de még van egy-két ritkább külvilági jelenség, amit meg kell említeni. A fémek átváltoztatását (transmutatio) középkorbeli alkimisták álmának tartották, és bizonyosan sok esetben csak a szív megtisztításának jelképes leírása volt. De bizonyítható, hogy némely esetben tényleg megtörtént, sőt keleten jelentéktelenebb mágusok állítólag még ma is véghezviszik a fémek átváltoztatását ebben az irányban, és valószínűleg idővel sikere is lesz. Tény az, hogy a végső atom egy és ugyanaz minden anyagban, és csak az elrendeződése különbözik, tehát bárki, aki egy fémdarabot atomi halmazállapotba tud átváltoztatni, és atomjait másképpen tudná átrendezni, könnyűszerrel véghezviheti bármely fémmé kívánt átváltoztatását.

 

A rokon rezgések elvén alapszik a különös és kevéssé ismert jelenség, amit visszahatásnak (repercussio) neveznek, amely által minden sérülés, amely a materializált testet vándorlásai közben érte, visszahat a fizikai testre, és minden jel a fizikai testen is meglátszik. A középkori boszorkánypörök tanúvallomásaiban ennek nyomait találjuk, ahol nem ritkán azt állítják, hogy a seb, melyet a boszorkányon kutya – vagy farkas alakban ejtettek, a boszorkány megfelelő helyén látható lett. Ez a különös törvény vezetett néha a médium igazságtalan megvádolásához, amikor például a materializált szellemekre valami festékanyagot dörzsöltek, és az utólagosan a médium kezén volt található, ezért azt mondták, hogy a médium csalt. A magyarázat az, hogy ebben, mint sok más esetben is, a „szellem" a médium éteri hasonmása, melyet a vezető befolyások arra kényszerítenek, hogy saját formájától eltérő alakot öltsön. Tény az, hogy a fizikai testnek ez a két része oly szorosan összefügg, hogy lehetetlen az egyiknek alaphangját érinteni anélkül, hogy a másikban rögtön megfelelő rezgések ne keletkeznének.