"Megtehetnéd a kedvemért.

Hogy lábujjhegyen távozol.

Halkan csukod az ajtót létemre.

Elmész szépen, és nem kukucskálsz.

Nem kell, hogy lásd mennyire fájsz!"

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom - fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges!

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk. 

(Ady Endre)

A feledés homálya. Sötét, csöndes és befejezett. Ráleltem a szabadságra. A teljes reménytelenség volt a szabadság. (Harcosok klubja c. film)

Ne légy szomorú, ha búcsúzni kell. Búcsúra szükség van az új találkozáshoz.

Nem kell mindig elégedetnek lennünk, elég ha vannak pillanatok amiket sohasem felejtünk.

Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó - félig nyitva. (Stephen King)

Elvégre is hányféleképpen lehet összetörni egy szívet, miközben még mindig elvárják tőle, hogy dobogjon? (Stephenie Meyer)

Aki semmit sem vár, nem csalódhat. (Erich Maria Remarque)

Csalódás: tudod, hogy irgalmatlanul csalódni fogsz valakiben. Mégis hagyod odáig fajulni a helyzetet, hogy tényleg csalódhass egy feneketlent. (Vavyan Fable)

Szívemmel szívtelenül többé sose játssz! (Publius Naso Ovidius)

Vágy, vágy... de mit ér, ha a szív csak eped, csak eped,
s elfutnak az évek, a leggyönyörűbbek!
Szeretni - de kit? Kis időre szeretni mit ér?
Örökre pedig lehetetlen...

(Mihail Jurjevics Lermontov)

Rád várni olyan, mint esőre várni aszályban: hasztalan és időrabló.

(Los Angeles-i tündérmese c. film)