Johann Wolfgang von Goethe - A T�nd�rkir�ly

  2009.08.05. 20:08

Ki v�gtat �jen s viharon �t?

Egy f�rfi, lov�n viszi kisfi�t.

�gy v�di, takarja: ne v�gja a sz�l,

�tfogja a karj�t: ne �rje vesz�ly.

 

"Fiam, mi�rt b�jsz �gy hozz�m? Mi b�nt?"

"Nem l�tod, ap�m, a T�nd�rkir�lyt?

Fej�n korona, pal�stja leng ..."

"Fiam, ott csak egy k�dfolt dereng."

 

"Sz�p gyermekem, gyere, indulj velem:

sok tarka vir�g ny�lik a r�temen.

Tudok csudasz�p j�t�kokat �m

s ad r�d aranyos ruh�kat any�m."

 

"Nem hallod, ap�m, a halk szavakat?

A T�nd�rkir�ly h�v, suttog, csalogat..."

"Fiacsk�m, csendbe maradj, - ne f�lj:

a sz�raz lomb k�zt zizzen a sz�l."

 

"Sz�p gyermekem, j�jj velem, azt akarom:

megl�dd: l�nyaim v�rnak nagyon,-

t�ncolnak is �k, ha a hold ides�t

s majd �lomba ringat gy�nge kez�k."

 

"H�t nem l�tod ... ott - nem l�tod, ap�m:

a t�nd�rl�nyok m�r v�rnak re�m. -"

"Fiam, fiam, �n j�l l�tom: amott

a redves f�zf�k t�rzse ragyog."

 

"�gy tetszel n�kem, te dr�ga gyerek!

Mondd: j�ssz-e velem, vagy elvigyelek?"

"�desap�m, ne hagyj ... ne - meg�llj:

megragad - elvisz a T�nd�rkir�ly ..."

 

Megborzad a f�rfi, hajszolja lov�t.

Fel, felny�g a gyermek, s � nyargal tov�bb,

meg�rkezik, teste-lelke sajog:

�l�ben a kisfi� m�r halott.